ÉLETÚT

Már vezetőként vett részt az egyik dohánygyár direkt disztribúciójának területi előkészítésében és felépítésében, ami az akkori dohánypiacot forradalmian megváltoztatta. Rá bízták az egyik elosztási központ irányítását, ahol volt szerencséje belelátni egy jól szervezett direkt értékesítési rendszer működésébe. Az értékesítési folyamatok felállítása és a hatékonyság növelése volt a feladata. Kiváló értékesítési szakemberekkel és igazi vezetőkkel dolgozott együtt, akik segítették abban, hogy ő is elismert vezetővé váljon.

Elismerés volt számára, hogy részt vehetett a cég kereskedelmi marketing csapatának újra szervezésében - a célkitűzéstől, a stratégiái tervezésen át, a gyakorlati kivitelezésig. Fő feladatuk az általuk vezetett csapatok üzleti szemléletének megalapozása, és a kereskedelembe fektetett erőforrások megtérülésének biztosítása. Különböző projekteken dolgozott, amelyek célja, új eszközök és módszerek kidolgozása volt a kereskedelmi marketing területén.

Megbízták az üzleti és készségfejlesztő képzésekkel - cégen belül.  Ez a feladat később arra inspirálta, hogy tréningcéget alapítson, amely a MultiSales Group nevet kapta. A képzést és fejlesztést hivatásának tarja, aktív előadó (egyben a hobbija is). A tevékenységi körük később kiegészült csapatépítő out-door tréningekkel, valamint az alapítványukon keresztül diplomás fiatalokat képeznek az értékesítés fortélyaira. A végzős diákok alapították meg a PSG Design Stúdiót, amely óriási jövő elé néz.

A pénzpiac folyamatosan érdekelte, mert az egyik legnehezebb területnek tartják. Karrierjét ezért itt folytatta. Európa egyik vezető bankcsoportjának franchise hálózatának kiépítésén dolgozott a jelzáloghitelezés területén. Olyan emberektől tanulhatott, aki óriási tudásukat és tapasztalataikat önzetlenül adták át.

Már évek óta dédelgetett egy koncepciót, amely az interneten keresztül sok cégnek és vállalkozásnak biztosít egyre több vásárlót, ügyfelet, felhasználót. Ötlete másokat is meggyőzött, megbízható társakra és barátokra talált, akikkel megalapították az Egzinet Groupot. A program országos rendszerré fejlődött - egyre több kis-, és közepes vállalkozással, és multinacionális vállalattal,  dolgozik együtt.

Jelenleg marketinggel, képzésekkel és cégképviselettel foglalkozik. Cégek és vállalkozások bízzák meg azzal, hogy számukra ügyfél és vásárló szerző rendszereket építsen, az értékesítési csapatukat, képezze illetve hatékonyan fejlessze a piacukat, mint külső munkatárs.